Ezzel a poszttal egy ideje adós vagyok. 2017 júliusában tekertünk egy jót Albániában. Annyira kevés hír érkezik erről az országról, hogy évekre visszamenőleg is alig találtam pár cikket, vagy túraleírást, hogy legalább alapvető információim legyenek. Túratársaim közül páran már jártak kint, szóval azért tudtuk hová megyünk.

Albánia lakossága többnyire muszlim vallású, és hagyományörző. Ez megmutatkozik ételeiken, városaikon, zenéjükön – ami nagyon gazdag – és vendégszeretetükön is.

Makedóniából indultunk, az Ohridi tó partján, egy háznál hagytuk a kocsit. A tó is gyönyörű, ha nem ragaszkodsz a tengerparthoz, ideális családi nyaralóhely, de mi igazából nem pancsolni jöttünk.
Bunkerek és lőtornyok szegélyezték az utat már a határ előtt is. Pár kilométer és túl is voltunk az albán határon. Az út első szakasza nem különösebben izgalmas, viszonylag sík vidéken haladtunk Korca felé déli irányba. Még a hegyvidék előtt ránk sötétedett, szóval megpróbáltunk szállást keríteni. Ez itt azért nem olyan egyszerű. Egy hatalmas, valamikor jobb napokat látott, teljesen kihalt szállodát találtunk. Kívülről azt mondtad volna, hogy az utóbbi 10 évben lakatlan volt. A célnak mindenesetre megfelelt. Másnap gyönyörű hegyvidéki tájon haladtunk változatos utakon, de leginkább aszfalton. Itt egy kempingben találtunk szállást, egy pisztrángos mellett. Nem erőltettük meg túlságosan magunkat, átlag napi 100 km-t haladtunk. Útbaejtettük a Langarica kanyont is.

Itt bizony nem sokat sikerült aludnunk, az este ugyanis Andris még továbbindult a kanyonba, lámpa és térkép nélkül. Persze rutinos túrázó, de hajnalig tartó keresés lett a vége. Még a rendőrség is beszállt a mentőakcióba, úgy megijedtek, hogy eltűnt egy turista. Egyébként a hely tényleg varázslatos, nem szabad kihagyni:) Következő nap a letekertünk a görög határig, gyönyörű kék vizű folyók völgyében haladt az út. Itt legalább tudtunk csobbanni néha, mert piszok meleg volt. A cél Girokastra vára volt. Itt vártuk be a csapat másik felét, akik csak egy nappal később tudtak indulni. A várban hadtörténeti múzeum van, érdemes megnézni.

Már elég délen voltunk, de egyébként is nyár közepe volt, rettenetes meleg. A táj is változott, a lombhullató erdőket borókás váltotta, vagy csupasz szikla. A katlanokban még a lejtőszél is égetett. Egyszer mért a műszer 50 fokot. Ebben a hőségben már képtelenség volt hatékonyan tekerni, nem igazán haladtunk gyorsan, de azért elértük a tengert. Letekrtünk Butrin-ig, amely római kori romjairól híres. Szerintem kihagyhatatlan. Ksamilban bivakoltunk a tengerparton, miután megtaláltuk a bícs legjobb éttermét. Tényleg. Ilyen finoman elkészített, friss tenger gyümölcseit még nem nagyon ettem, a fokhagyma, a vaj, a petrezselyem és lehelletnyi koriander. Mindegy is, külön kihívattuk a séfet, aki először nem is nagyon értette mit akarunk. Aztán viszont könnyekig hatódott, mikor kiderült, hogy ez a felhajtás a főztjének szól.
Egyébként Albániáról elmondható, hogy nagyon jók a kaják. És olcsók is. Mindenütt gyönyörűen művelt hátsó kertek, tele ízletes gyümölcsökkel. Friss birka és marhahús mindenütt kapható, valamint tejtermékek és péksütemények is.