Nincsenek termékek a kosárban.
Ha valaki Grúziába utazik, valószínűleg ellátogat Szvanétiába, a Kaukázus egyik legkülönlegesebb vidékére.Akár marshutkával, akár bérelt terepjáróval közlekedik, Mestiába biztos elvetődik. Ez a régió fővárosa, az ősi tornyokkal szegélyezett modern belváros, tágas főtérrel, egyre több és jobb szálláshely, étterem.Kitűnő kiindulási pont, ha csillagtúrákat szerveznénk a környékre. Ha egy hétig el sem mozdulunk innen, garantáltan nem fogunk unatkozni akkor sem. Innen csak egy lánchossznyira találjuk Ushgulit az ősi várost, amit európai fejjel el sem tudunk képzelni, amíg nem látjuk, és nem barangoljuk be utcáit. Az út meglehetősen rossz, személyautóval nem is ajánlott, de a terepjárók bérleti szerződésében is ott szerepel általában tiltott útként. Erre nem árt figyelni, mert bukjuk a kauciót, ha kiderül, hogy ilyen utakon használtuk.Nem csak ezért, de sokkal kényelmesebb ha ezt a durván 40 kilométeres távot bicajjal tesszük meg. A nagy áttételválaszték fontos, de pl. teleszkóp nélkül is viszonylag kényelmes teljesíthető. Ha reggel időben indulunk, egy városnézéssel, fotózással teli napba is belefér az oda-vissza út.
Mestia után rögtön egy kiadós emelkedővel kezdjük, ez durván 600m szintet jelent, de szerencsére kitűnő minőségű aszfalton. Az aszfaltcsíknak pont a hágó tetején (1900m) van vége, innen visszaereszt minket jó 500m szintet. Az út további része nem liftes, folyamatosan emelkedik, de kibírható. Az Enguri folyó völgyében haladunk fölfelé.
Gyönyörű a táj, balra négyezres csúcsokat látunk, és hol egyik hol másik oldalt a vadvizű Engurit. A dombtetőkön XI-XIII. századi kis 3 hajós templomok. Végül felbukkannak Ushguli (2400m) első tornyos portái, háttérben a Shkhara havas csúcsa. Fenséges látvány. Az odaútra szánjunk legalább 4-5 órát.
Arra számítsunk, hogy mire megérkezünk, igencsak fáradtak leszünk, de ezért kárpótol minket a frissen sütött juhsajtos lepény és a sör, amit rögtön a falu elején betolhatunk. Bevallom én a városnézés rovására a sört továbbszámoltam. Annál is inkább mert beért egy sporttárs, aki mint kiderült Bécsből jött, zeneművészetis, igazi csavargó egyetemista. Együtt jártuk be az alsó falut, meglátogattuk Tamar királynő tornyát. Ő tette igazán naggyá Grúziát, amely az örmény mellett az első keresztény állam volt. A királynőnek hatalmas kultusza van. Itt meg kell jegyezzem hogy a grúz elnevezés orosz gúnynévből honosodott meg, a helyiek a Sakartvelo elnevezést használják Grúziára, bár a hivatalos a Georgia. Találunk a faluban több múzeumot is, az egyik egy magasabb toronyban, több szinten van berendezve, rengeteg régi keresztény emlék, hangszerek, tárgyak, fegyverek mindenütt. Arra nagyon ügyelnek, hogy fotókat ne készíthessünk. A faluban sok helyen láthatunk építkezéseket, felújításokat, egy két olyat is, amit világörökségi helyszínen biztosan nem engednék. Ugyanis az egész falu része a világörökségnek, annyira egyedülálló.A másik múzeumot a falu felső részén találjuk, ez inkább néprajzi jellegű. Itt is egy lakótorony van berendezve, de ez többnyire autentikusan. Megtudjuk, hogy a szvánok együtt laktak az állataikkal, a jászlak körben helyezkedtek el a fal mentén, azok tetején aludtak a háziak, a lakótorony közepén pedig a nyílt tűztér volt, kémény nélkül. Jellemzően birkát és tehenet tartanak. A tehenek jóval kisebbek és szikárabbak a nálunk megszokottnál, de legalább tele van velük az út. Nem szívbajosak, az autók elől nem ugranak el, viszont a kerékpártól nagyon meg bírtak riadni, ezért próbáljunk meg óvatosan elsuhanni mellettük. Nem csak a saját testi épségünk miatt, de nem vennénk a lelkünkre, ha a nagy menekülésben valamelyik lesérülne. Azon sem kell feltétlen meglepődni, ha épp egy alagút közepén hűsölnek, ezért nem árt felkapcsolni a lámpát.Ha időnk engedi, a Shkhara lábánál fekvő gleccsert is meglátogathatjuk. Ez mérsékelten tekerhető út, nem is jó, és meredek. Mindenképp tartalékoljunk energiát a visszaútra, és arra is készüljünk, hogy magas hegyen vagyunk, ha napközben akár 30 fok fölött van a hőmérséklet, estére 20 fokot is hűl.Szinte végig lefelé siklunk, kb. félúton balra látjuk fent a Latpari hágót, a távvezetékekről könnyen felismerjük a beszállóját. Az ereszkedés egészen a Mestia előtti hágóig tart. Ez még feladja majd a leckét, mert hirtelen meg kell csinálnunk egy ötszázast, és elég rossz az út. Én pont a tetején kaptam egy defektet, sötétedéskor. Jellemző, hogy meg is állt egy rendőrségi pickup, mikor látták, hogy valami nem stimmel, rögtön felajánlották, hogy bevisznek Mestiába. Elmagyaráztam nekik tört oroszsággal, hogy most jönne pont a tuti lefelé, szóval hagyjanak lógva. Gyors foltozás, innen már végig ereszkedik az út, bátran lehet rajta zúgni, sokszor a kocsikkal egy tempóban. Itt figyeltek a bicajra, mert nagyon szokatlan, országúton is biztonságosan lehetett tekerni.[/fusion_text][fusion_gallery layout=”grid” picture_size=”” columns=”” column_spacing=”17″ gallery_masonry_grid_ratio=”” gallery_masonry_width_double=”” hover_type=”” lightbox=”yes” lightbox_content=”” bordersize=”” bordercolor=”” border_radius=”” hide_on_mobile=”small-visibility,medium-visibility,large-visibility” class=”” id=””][fusion_gallery_image image=”” image_id=”1443″ /][fusion_gallery_image image=”” image_id=”1442″ /][fusion_gallery_image image=”” image_id=”1441″ /][fusion_gallery_image image=”” image_id=”1440″ /][fusion_gallery_image image=”” image_id=”1439″ /][fusion_gallery_image image=”” image_id=”1438″ /][fusion_gallery_image image=”” image_id=”1437″ /][fusion_gallery_image image=”” image_id=”1436″ /][fusion_gallery_image image=”” image_id=”1435″ /][/fusion_gallery][/fusion_builder_column][/fusion_builder_row][/fusion_builder_container]
Mestia után rögtön egy kiadós emelkedővel kezdjük, ez durván 600m szintet jelent, de szerencsére kitűnő minőségű aszfalton. Az aszfaltcsíknak pont a hágó tetején (1900m) van vége, innen visszaereszt minket jó 500m szintet. Az út további része nem liftes, folyamatosan emelkedik, de kibírható. Az Enguri folyó völgyében haladunk fölfelé.Gyönyörű a táj, balra négyezres csúcsokat látunk, és hol egyik hol másik oldalt a vadvizű Engurit. A dombtetőkön XI-XIII. századi kis 3 hajós templomok. Végül felbukkannak Ushguli (2400m) első tornyos portái, háttérben a Shkhara havas csúcsa. Fenséges látvány. Az odaútra szánjunk legalább 4-5 órát.Arra számítsunk, hogy mire megérkezünk, igencsak fáradtak leszünk, de ezért kárpótol minket a frissen sütött juhsajtos lepény és a sör, amit rögtön a falu elején betolhatunk. Bevallom én a városnézés rovására a sört továbbszámoltam. Annál is inkább mert beért egy sporttárs, aki mint kiderült Bécsből jött, zeneművészetis, igazi csavargó egyetemista. Együtt jártuk be az alsó falut, meglátogattuk Tamar királynő tornyát. Ő tette igazán naggyá Grúziát, amely az örmény mellett az első keresztény állam volt. A királynőnek hatalmas kultusza van. Itt meg kell jegyezzem hogy a grúz elnevezés orosz gúnynévből honosodott meg, a helyiek a Sakartvelo elnevezést használják Grúziára, bár a hivatalos a Georgia. Találunk a faluban több múzeumot is, az egyik egy magasabb toronyban, több szinten van berendezve, rengeteg régi keresztény emlék, hangszerek, tárgyak, fegyverek mindenütt. Arra nagyon ügyelnek, hogy fotókat ne készíthessünk. A faluban sok helyen láthatunk építkezéseket, felújításokat, egy két olyat is, amit világörökségi helyszínen biztosan nem engednék. Ugyanis az egész falu része a világörökségnek, annyira egyedülálló.A másik múzeumot a falu felső részén találjuk, ez inkább néprajzi jellegű. Itt is egy lakótorony van berendezve, de ez többnyire autentikusan. Megtudjuk, hogy a szvánok együtt laktak az állataikkal, a jászlak körben helyezkedtek el a fal mentén, azok tetején aludtak a háziak, a lakótorony közepén pedig a nyílt tűztér volt, kémény nélkül. Jellemzően birkát és tehenet tartanak. A tehenek jóval kisebbek és szikárabbak a nálunk megszokottnál, de legalább tele van velük az út. Nem szívbajosak, az autók elől nem ugranak el, viszont a kerékpártól nagyon meg bírtak riadni, ezért próbáljunk meg óvatosan elsuhanni mellettük. Nem csak a saját testi épségünk miatt, de nem vennénk a lelkünkre, ha a nagy menekülésben valamelyik lesérülne. Azon sem kell feltétlen meglepődni, ha épp egy alagút közepén hűsölnek, ezért nem árt felkapcsolni a lámpát.Ha időnk engedi, a Shkhara lábánál fekvő gleccsert is meglátogathatjuk. Ez mérsékelten tekerhető út, nem is jó, és meredek. Mindenképp tartalékoljunk energiát a visszaútra, és arra is készüljünk, hogy magas hegyen vagyunk, ha napközben akár 30 fok fölött van a hőmérséklet, estére 20 fokot is hűl.Szinte végig lefelé siklunk, kb. félúton balra látjuk fent a Latpari hágót, a távvezetékekről könnyen felismerjük a beszállóját. Az ereszkedés egészen a Mestia előtti hágóig tart. Ez még feladja majd a leckét, mert hirtelen meg kell csinálnunk egy ötszázast, és elég rossz az út. Én pont a tetején kaptam egy defektet, sötétedéskor. Jellemző, hogy meg is állt egy rendőrségi pickup, mikor látták, hogy valami nem stimmel, rögtön felajánlották, hogy bevisznek Mestiába. Elmagyaráztam nekik tört oroszsággal, hogy most jönne pont a tuti lefelé, szóval hagyjanak lógva. Gyors foltozás, innen már végig ereszkedik az út, bátran lehet rajta zúgni, sokszor a kocsikkal egy tempóban. Itt figyeltek a bicajra, mert nagyon szokatlan, országúton is biztonságosan lehetett tekerni.[/fusion_text][fusion_gallery layout=”grid” picture_size=”” columns=”” column_spacing=”17″ gallery_masonry_grid_ratio=”” gallery_masonry_width_double=”” hover_type=”” lightbox=”yes” lightbox_content=”” bordersize=”” bordercolor=”” border_radius=”” hide_on_mobile=”small-visibility,medium-visibility,large-visibility” class=”” id=””][fusion_gallery_image image=”” image_id=”1443″ /][fusion_gallery_image image=”” image_id=”1442″ /][fusion_gallery_image image=”” image_id=”1441″ /][fusion_gallery_image image=”” image_id=”1440″ /][fusion_gallery_image image=”” image_id=”1439″ /][fusion_gallery_image image=”” image_id=”1438″ /][fusion_gallery_image image=”” image_id=”1437″ /][fusion_gallery_image image=”” image_id=”1436″ /][fusion_gallery_image image=”” image_id=”1435″ /][/fusion_gallery][/fusion_builder_column][/fusion_builder_row][/fusion_builder_container]