Mindig is szerettem volna Afrikába eljutni, lehetőleg a szokásos módon (flyandride). Februárban adódott alkalom és társak, ezért nekivágtunk. Sajnos csak egy hetünk volt a mókára, ami így utólag kevésnek bizonyult. Az vigasztal, hogy kettő is kevés lett volna.

Marokkó nyugati csücskében, Agadirban szállt le a gép. Este kilenc körül már mindhárman összeszerelt bringákkal tekertünk a szállás felé. 4 csillagos nagy hodály az óceánparton. Még tapasztalatlanok lévén, amint megláttunk egy Mekit gyorsan bevágódtunk harapni valamit, nem akartuk az úti készleteket pusztítani, és nem tudtuk találunk e nyitva még bármit a városban. Sört csak a szállodában kaptunk, méregdrágán. Azt hiszem ha negatívumot lehet említeni Marokkóval kapcsolatban akkor az a repülőtéren elkobzott drón – persze visszaadták kilépéskor -, és a sörhiány. Muszlim ország lévén az alkoholfogyasztás tilos, és ezt általában tartják is. A turistás helyek fel vannak készülve, saját sörük is van Casablanca néven, de mi ilyeneken nem jártunk.

A belépés nem egyszerű, toll mindenképp legyen nálad, mert ki kell tölteni egy kis fecnit, név foglalkozás, látogatás célja stb. A csomagokat ellenőrzik, átvilágítják, még a legvégén a kilépéskor is. Drónt tilos bevinni az országba, és kamerát is. Itt ez nem derült ki pontosan milyen kamerát keresnek, de a fényképezőket és a goprot átengedték. A drónt viszont elvették, és mikor visszaadták kiutazáskor, vámletétet számoltak fel. Ezért nem érdemes a tényleges értékét bemondani. Egyébként darabokra szedve szerintem lehet vele próbálkozni. Szerencsére a pálinkánk a kerékpárok kulacsában volt, így az sem szúrt szemet senkinek sem.

Másnap az agadiri decathlonban szereztünk gázpalackot a főzőnkhöz, ami persze nem volt hozzávaló, azért összemókoltuk. Feltankoltunk vízzel, és nekivágtunk az Atlasznak. A terv az volt, hogy kihasználjuk az időt, fent maradunk a hegyen, amíg csak lehet, és a végét gyorsan lecsapjuk síkon visszafelé. Ahol aszfalton jártunk nem volt nagy forgalom, és bár mindenki figyelmeztetett, hogy rettenetes a közlekedési morál, mi ezt nem tapasztaltuk. Odafigyeltek, kikerültek nagy ívben, még elsőbbséget is kaptunk. Az első cél a Paradise Valey volt, ami kb 1000m magasan Agadirtól északkeletre, olyan 40-50 km tekeréssel elérhető. Itt általában aszfaltozott úton haladtunk, nem volt olyan rövidítés, ami megérte volna.

A kanyonig vezető út is csodálatos volt, utolsó szakasza már egy szűk völgyben vezetett, a helyi viszonyokhoz képest kies tájon, pálmafák és argánerdők között. Ameddig tudtunk bicajjal haladtunk a szűk egynyomos ösvényen is, a kanyonba viszont már csak gyalogosan, kőről kőre ugrálva, néhol a falon mászva lehetett továbbjutni. Az oda vissza zergézés végére szinte be is esteledett. A napnyugta 6-7 közt volt, és nagyon hirtelen lett sötét. Kinéztük egy kávézó kis teraszát, vacsorát és mentateát is kaptunk, majd megalkudtunk a házigazdákkal, hogy ott alszunk a teraszon. Szuper volt, nem voltunk túl magasan, az idő éjszaka is kellemes, fagypont feletti hőmérséklettel. Reggeli után indultunk tovább, nem sikerült elég korán, mert a háziak jóval tovább aludtak, mint mi. Az aznapi cél a La Grotte Timdouine volt, amit teraszos sziklafalaival leginkább a Grand kanyonhoz lehetne hasonlítani.

Érdekessége egy cseppkőbarlang a kanyon oldalában, ami 7 km hosszú. Bár lámpa volt nálunk, elég későn értünk oda, a hirtelen talált szálláson pedig már vártak minket és mi nagyon éhesek voltunk, ezért csak pár száz métert haladtunk a barlangban, ami egyébként aktív. A sok víz is kedvünket szegte, nem volt váltás cipő, a vizesben tekeréshez pedig nem volt túl meleg, és másnapra sem száradt volna meg semmi. Mindenesetre ez a barlang felkerült a bakancslistára, egy napot rá kell szánni.

Vendéglátóink itt is végtelenül kedvesek voltak, isteni tajine-t kaptunk vacsorára, ami itt csirkéből készült. Ez a marokkóiak egyik legjellemzőbb étele, egy különleges agyagedényben készítik, melynek szintén tajine a neve. Az alja lapos a fedele pedig csúcsos, ezért az étel benne alul sül, felül párolódik. Hagyma, hús (csirke, marha, birka, vagy kecske) és mindenféle zöldség, krumpli paradicsom, répa, borsó, citrom, mazsola, olivabogyó, fűszerek. Az elkészítése roppant egyszerű. Odateszed az edény alá a faszenet, hústól függően 1,5-3 óra és kész. Nagyon ízletes, jobb híján otthon öntöttvas wokban, sütőben készítettem el.

Másnap a szokásos lepény, méz, olivaolaj, mentatea reggeli után indultunk tovább Argana felé. hogy újra nekivágjunk a hegyeknek. Kegyetlenül erős szelünk volt egész délután, és túl meleg sem volt. A táj is változott, egyre megfontoltabban kellett vizet vételeznünk. A vízhiányra fel voltunk készülve, és vittünk víztisztítós kulacsokat, hogy szinte bármiből tudjunk ihatót nyerni. Ebből a szempontból kedvező volt az időjárás, egyrészt néha esett, másrészt nem volt túl meleg sem. Arganában sem bolt, sem kajálda nincs, viszont van bank, ahol pénzt legalább lehet váltani. Mi nem a főúton haladtunk, találtunk egy rövidebbet, de kiderült, hogy ha fel akarjuk tölteni a készleteinket, csak vissza kell menjünk a főútra. Itt a boltban kaptunk mindent, és még lepénybe gyüszkölt kockasajt- olajoshal kombót is, ez megtette ebédre. Argánát ismét elhagyva kelet felé tartottunk a magasabb régiók felé.

A szél miatt lassan haladtunk, de a táj gyönyörű vörös dombos, szemben messze a Toubkal havas tömbjével. Sötétedésig tekertünk felfelé, de túl magasan sem akartunk éjszakázni, 1100m körül álltunk meg bivakhelyet keresni. Egy kiszáradt kis vízmosás nyújtott kellő védelmet a szél ellen. Letáboroztunk, szedtünk száraz gallyakat, és megfőztük a szokásos smacklevesünket, amit némi pálinkával öblítettünk le. Időben bevackoltunk a hálózsákokba, és bezipzároztuk magunkat a Yakpackba. Hideg éjszaka volt, bőven 0 fok alatt. Az ég kristálytiszta volt, én ennyi csillagot még összesen sem láttam, mint aznap este. Szinte olvasni lehetett a csillagfénynél. Ahhoz képest, hogy +10 es hálózsákjaink voltak, nem fagytunk szét. Azért a reggeli forró kávét nem cseréltem volna el semmire.

Korán útnak indultunk, spóroltunk az erőnkkel és a vízzel is, mert innentől a vízszerzés nem volt egyszerű feladat. Nem voltak falvak, és patakok sem. 1600-1800m re kellett felmásznunk, viszonylag kijárt utakon, ami néhol keskeny szamárjáratra váltott. Megkönnyebbültünk, mikor a gerincről megpillantottunk a távolban egy élénkzöld teraszos, dús növényzetű völgyet. Biztosak voltunk benne, hogy ott folyóvíz is van. Az ereszkedés gyorsan ment, nem egész egy óra alatt leértünk a völgyben megbúvó kis berber faluba.

 

A gyerekek rögtön kitódultak elénk, nem sűrűn látnak túrabicajost, nyilván eseményszámba mentünk. Még arról is sikerült minket meggyőzzenek, hogy a falu felső részén bolt is van. Hát bolt az nem volt, viszont elvittek a falu vezetőjéhez, aki „vendégül” látott minket. Be is léptünk a jellegzetes berber, kívülről nem túl bizalomgerjesztő ablaktalan kockába.

Belül teljesen más világ fogadott. Az üde virágos udvart veszik körbe a szobák, amik tiszták, takarosak, és vidám színekben pompáznak. Láthatóan a nappaliban kaptunk helyet, ahol egy kis asztalkán kívül egy TV volt a berendezési tárgy. Mentatea, méz, olivaolaj és lepény. Ez volt a menü. Hát falnak nem mentünk tőle, de amikor az öreg benyögte, hogy hány eurót szeretne a vendéglátásért, no attól majdnem.

Végülis lealkudtuk olyan 20 eurónyi dirhamra, ami így is az út legdrágább mentateájára jött ki. Igazából nem sajnáltuk, jó helyre ment, látva azt a rengeteg gyereket. Nem is beszélve az élményről, hogy láthattunk egy ilyen portát belülről.

 

Nekivágtunk a következő hágónak, már a faluból látszott, hogy nem kis mászás lesz. Szerencsére kajánk, narancsunk, vizünk volt, bár az étel nem tartott volna ki kényelmesen másnapra. Gyönyörű sziklás vidéken haladtunk, pazar kilátás nyílt az Oued Souss völgyére.

Egész késő délutánig kis liftekkel leginkább felfelé tekerünk, Tafrauten után kezdtünk meredekebben lefelé repeszteni. Reméltem, hogy még fent a hegyen találunk valami szállást, de nem így történt. Kezdtünk eléhezni és fáradni. A helyzetet Bala szárított marha készlete mentette valamelyest. Kénytelenek voltunk lecsorogni Taroudantba és hátunk mögött hagyni az Atlaszt.

Folyt. köv.

Vélemény, hozzászólás?

HU_HU
Ez az oldal cookie-kat használ, hogy jobb böngészési élményt nyújtson. A weboldal böngészésével Ön elfogadja a cookie-k használatát.