Bikerafting a láposon

Odafelé viszed a bicajt a kenun, sajnos vissza fordítva

Először teljes őrültségnek tűnt, de még itthon kipróbáltam, tudok e bicajozni a hátamon egy csónakkal (kb. 20 kg evezőstől, pumpástól, vizesen kicsit több). Sikerült, bár a felszállást még sík terepen is legalább 10 percig kellett gyakorolni. Le gyorsabban ment.

A cél a Maros megyében található Lápos völgye volt, ahol egyszer jártam már bicajjal, de a folyóhoz csak egy két helyen jutottam le, elég mélyen lent kanyarog a völgyben. Máshogy nem is lehet bejárni ezt a közel 60 km-t, csak csónakkal. Kiszállót, pihenőt bőven talál az ember, de járható ösvényről csak nagyon kevés irányból lehet megközelíteni. Pont ez volt benne az érdekes. A folyó néha sziklafalak közt halad, vadvízként, néha pedig teljesen lelassul és rászolgál a nevére, a lápos vidéket rengeteg vízimadár lakja. A beszállót Macskamezőnél jelöltem ki, ez Magyarlápostól kissé délre esik. Itt vertem tábort a folyóparton, felkészítettem a csónakot, szétszereltem a bicajt. Itt derült ki, hogy Garibaldi kard nélkül indult a csatába. A szelepek nem voltak benne a tömlőkben. Így nem lehet felfújni. Első mérgemben csaptam egy két órás bicajtúrát fel a hegyre, hogy kicsit kiszellőztessem a fejem. Mire visszaértem meglett a megoldás: a kocsiban levő tartalék hűtéscsőből, drótból és gumilapokból csináltam visszacsapószelepeket. Ezeket bedugva fel lehetett fújni a csónakot, és nem eresztette vissza a levegőt – első körben.

Másnap hajnalban felmálháztam a kenut, még pára burkolta a víz felszínét, nem tudtam mire számíthatok, és a zúgókat sem ismertem. Később kiderült, hogy elég laza, nem kell tartani tőle. Legalábbis ilyen alacsony vízállásnál. Nyilván tavasszal, olvadáskor durvább. Így is, hogy nem volt túlterhelve a kenu, sokszor ért le az alja, pedig a svertet be sem raktam. A folyó gyönyörű volt a hajnali fényben, a csendet csak néhány madár, vagy egy közeledő zúgó törte meg néha. Emberi beavatkozásnak még a nyomát sem láttam egész nap, tényleg olyan érzés volt, mintha a világ végén csónakáznék. A táj is nagyon változatos, hatalmas kövek, sziklafalak, árnyas, erdős részek váltakoznak a sekélyebb, madaraknak is otthont adó, szigetekkel tarkított folyószakaszokkal. Nem sok izgalomra számíthatunk, a zúgók könnyen leküzdhetők, egyszer sem volt borulásveszély.

Ez a nap kb. 15-18 km re volt elég. Úgy gondoltam, Salnitánál szállok ki, és visszatekerek a kocsihoz, hátamon a kenuval. Mivel a folyó mentén nem sok olyan hely van, ahol utat lehet érni, ezt jó előre nem árt megtervezi, és ehhez a tervhez tartani magunkat, én így készültem, ez így rendben is volt. Amit nem gondoltam előre az az, hogy a meredek hegyoldalon kenuval a háton képtelenség feltekerni. Jókora tolás lett a vége, nagyon rövid szakaszok voltak csak tekerhetők. Nem is feltétlen a meredekség, hanem a zsák ormótlansága és méretei miatt volt ez nehéz. Kezdett lassan sötétedni, nem szántam ennyi időt a visszaútra, így 8-10 km után inkább elrejtettem a pakkot az erdőben. Cuccok nélkül elég gyorsan elértem a tábort, és így, hogy már ismertem az utat, kocsival összeszedtem a csónakot.

Nem feltétlen kell persze egy naposra terveznünk a túrát, a második alkalommal mi is a folyón éjszakáztunk, persze így több kaját, hálózsákot, meleg és váltás ruhát is magunkkal kellett vinnünk. A nyári túrára érdemes könnyű, kis merülésű és nem igazán megterhelt kenuval indulni.